Archive for June, 2008

Manapság a blogger szónak még súlya, rangja van. Egy kategóriát, egy embertípust jelent. Az újságírók egy olyan nemzedékét, akik nem várnak órákat, napokat, heteket, hogy az írásuk megjelenjen. Önmaguk tördelői, korrektorai, olvasó szerkesztői, szerkesztői, főszerkesztői. A saját uraik (vagy úrnőik) akik akkor publikálnak amikor és olyan témában amiben nekik tetszik. Ahogyan a p&i újságírók is [...]


Ebben a percben ténylegesen is véget ért a vizsgaidőszak azzal, hogy elküldtem az Újgen.NET nagyházimat.
Nem sikerült olyan jóra, mint vártam, sem a házi, sem a vizsgaidőszak. Most már azonban vége van, 22 kredittel és kereken 2,5 ösztöndíj átlaggal. Nem túl jó, de nem is túl rossz.
Egy a lényeg, egy a fontos, az, hogy… NYÁR VAN!


Megvolt, kedden bemutattam az Újgen.NET nagyházimat. Már persze azt ami működött belőle, hiszen a két változatból az egyik egyáltalán nem működött (megváltoztattam alatta az adatbázis struktúrát), a másik pedig nem lett kész. Beny (a gyakvezérem) rendes srác, megelőlegezett nekem egy 4-est és a hónap végéig el kell küldenem neki a működő verziót emailben.
Ez mind szép [...]


Pontosan tudom, hogy ez senkit nem érdekel, de a saját megnyugtatásomra indítok egy live post-ot, melyben az Újgen.NET nagyházim elkészülését dokumentálom.
2008. június 20. 3 óra 25 perc Újabb óra telt el mialatt elkészítettem a szerver első működőképes változatát. Jelenleg Release konfigurációban fordítva önállóan fut és csak arra vár, hogy a kliens kihasználja a lehetőségeit. Szerver [...]


Számítógép hálózatok – mission accomplished!
upd.: 4-es!!!! NÉGYES lettem hálókbóól!!!


Sokszor érzem a késztetést arra, hogy írjak. Soha nem tudom, hogy miről, sem azt, hogy miért. Csak írni szeretnék, sokat, szépen.
Ehhez pedig sem a téma, sem a megfelelő eszközök nem állnak a rendelkezésemre. Ez baj?
p.s.: fáj a fejem


Ilyen egy szép nap. iPhone 3G és egy földbedöngölős 3:0-ás Holland győzelem a Halál csoportban. Az olaszoknak egy kis megnyugvás, hogy bennevannak a lucky-22-ben. Szép, jó éjszakát, holnap vizsgázunk!


Jó szokásomhoz híven, most is egy negatív felhangú bejegyzés következik, ezúttal az Outlook Connector nevű Outlook kiegészítőről, aminek a feladata a Hotmail postafiókok kezelése az Outlookból.
Talán nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy a Microsoft nem ad POP3 elérést a Hotmailes emailfiókokhoz. Az indokot nem ismerem, azt viszont elsőkézből tudom, hogy ez egy felettébb [...]